Több hónap eltelt, mióta jelentkeztem, de ez nem jelenti azt, hogy nincs mondanivalóm. Egészen egyszerű indokom van. Megkértek, legyek türelemmel.

veszelyes hulladek tarolasaAmivel most szembesültem, felülírja a türelmi törekvéseimet. Közmeghallgatás lesz május 2.-án. Telefonon. 1 órás időtartamban, egy telefonszámon. Tudjátok, elindul a busz, rövidített menetidővel, viszont csak egy személyt szállíthat. Aztán el lehet könyvelni, hogy menetrend szerint közlekedett. Igaz, hogy nem sikerült célba érni, nem szállította el az összes lehetséges utast, de ez ugye nem számít, csak a menetrend legyen betartva. Gyengébbek kedvéért:

Nonszensz -bármire hivatkozva- telefonon közmeghallgatást tartani.

Ráadásul, "csak" egy "pitiáner" ügy miatt vált szükségessé a közmeghallgatás. A falu lakott területén belül egy veszélyes anyagok gyűjtésével, raktározásával foglalkozó cég által felhalmozott veszélyes anyagok mennyisége, meghaladja a külön engedély nélkül tárolható, kezelhető mértéket, ezáltal eléri az úgynevezett "Alsó küszöbértékű veszélyes üzem" kategóriát, ezért meg kell felelnie egy csomó előírásnak, rendelkezésnek. O.K. Ezzel eddig semmi gond nincs, fejlődik a vállalkozás, a rendeletek, előírások (amennyiben betartják) alap szinten garantálják a lakosság biztonságát.

Készült egy BIZTONSÁGI ELEMZÉS, aminek elkészítését kormányrendelet (219/2011. (X20.)) írja elő. Mivel a vállam felett elhelyezkedő golyóbis esetén megszoktam, hogy az elvárt előre-hátra billegtetés alapfunkción kívül egyébre is használom, például gondolkodásra, átnéztem a szóban forgó biztonsági elemzés lakossági használatra karcsúsított változatát. Nos, ez kiverte a biztosítékot.... A biztonsági elemzés a jelen helyzetről (értsd veszélyes anyag fajtája, mennyisége) szól, és köszönőviszonyban sincs a megszerzendő engedéllyel jogszerűen tárolható, kezelhető anyagokkal, mennyiséggel. Olyan nonszensz kijelentéseken (biztonsági elemzésről van szó) alapszik, mint:

"A telephelyen jellemzően környezetre veszélyes anyagok, valamint kisebb mennyiségben tűzveszélyes és egészségi veszélyt jelentő anyagok találhatók, amelyek nagyrészt hulladékok. A Rendelet besorolása alapján ezek jellemzően HP14-es besorolással rendelkeznek, és az E2 veszélyességi osztályba tartoznak."

A fenti mondat egy Oscar-díjas mellébeszélés, tekintve a dokumentum célját, ami BIZTONSÁGI ELEMZÉS. Semmi konkrétum, elkent állítmány, alany, több értelmű jelzők. 

Értelmezés szempontjából helyettesítsük a szituációt egy autó megvásárlásának esetére. Nézed a hidetést, amiben leírják a kiszemelt autó paramétereit:

" A gépkocsiban jellemzően jó motor található, valamint kisebb mennyiségben gépjármű elektronika, amely nagyrészt a motor műkédéséért felelős. A katalógus besorolása alapján ezek jellemzően gépjármű alkatrész besorolással rendelkeznek, és a személygépkocsi osztályba tartoznak"

Nincs ember, aki a fenti műszaki paraméterek alapján el tudná dönteni, hogy megfelelő számára az autó, vagy nem.

Gondoljuk tovább a szituációt!

A tervezett telephely engedély, egy olyan területre szól, ami kb 300 méterre az óvodától, és 500 méterre az általános iskolától helyezkedik el, és a közvetlen környezetében lakóházak vannak.

Mindent összevetve, nem látok elég garanciát arra, hogy BIZTONSÁGI ELEMZÉS (sic!) ide vagy oda, bárki garantálni tudná a gyermekeink és a lakosok biztonságát, amennyiben az üzem zöld utat kap.

Ti mit gondoltok?